Az INNOVA a SZIN-en tett látogatása során civil partnerekkel találkozott, új kapcsolatokat épített és értékes közösségi tapasztalatokkal gazdagodott
Az 5. Egészségnap felvezetéseként sikeresen megtartottuk első PEMF bemutató és kipróbálási alkalmunkat, ahol az érdeklődők személyesen is megismerkedhettek a kezelésekkel.
Játékokos logikai feladatokkal és gyermekfoglalkozásokkal vett részt az Innova 2026. augusztus 23-án megtartott Szent István napi rendezvényen
Péterrévén, a Samu Mihály Általános Iskolában 52 szorgalmas kisdiákot leptünk meg egy finom fagylalttal
Sikeresen lezajlott az első ÖKOLABOR programja az Erdőtelepítők parkjában Óbecsén.
Az Uzsonna Műhely egy interaktív foglalkozás volt, ahol a gyerekek saját kezűleg készítettek különleges pohárkrémeket és gyorsan elkészíthető, egészséges uzsonnákat.
Szervezetünk a hódmezővásárhelyi IDEA 2026 nemzetközi kiállításon és rendezvényen vett részt, amely az Ötlet Klub 13 civil szervezet fennállásának 30 éves évfordulója alkalmából került megrendezésre.
A Patentum Nexus egy kétnapos nemzetközi szakmai találkozó, amely a technológia, a mezőgazdaság, az egészségügy és az innováció területén teremtette meg az együttműködés és a tudáscsere lehetőségét.
Az Európa Kollégium Egyetemista Központban Újvidéken, Gilvázi István előadást tartott Nikola Tesla és a szabadenergia címmel
Szervezetünk nyerte el az Év Délvidéki Civil Szervezete 2025 díjat a Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ pályázati felhívásán
A térség civil szervezeteinek képviselői kötetlen környezetben találkoztak, kapcsolatot építettek, és megerősítették az együttműködéseket
December 16-án ünnepi hangulatban valósult meg Mézeskalács készítő műhelyünk, ahol kreatív alkotás, közösségi élmény és a karácsonyi készülődés öröme találkozott.
Hogyan válik a tolerancia elméleti fogalomból megélt élménnyé?
2025. október 17-én az INNOVA Alkotók és Újítók Társasága aktív résztvevőként jelent meg az Óbecsén megrendezett Tudományok Fesztiválján